Választás -magunk vagy szakember Nyomtatás E-mail

Feladat: Keretrendszer futtatására alkalmas számítógépet kell adnunk egy szervezetnek. A feladatot két módon oldhatjuk meg.

  • Összeállítunk egy számítógépet és telepítjük rá a szükséges programokat.
  • Vásárolunk/bérlünk egy kész rendszer.

Magunk végezzük a feladatot

Ennek menete a következő:

  • Elsőként: Rendelkeznünk kell azzal a tudással ami ahhoz szükséges, hogy kiválasszuk az alkatrészeket. Enélkül a munka el sem kezdhető.
  • Meg kell határoznunk a gép teljesítményét ami a cél eléréséhez szükséges.
  • Ki kell választanunk az alaplapot, az alaplapba illő processzort, memóriát, video kártyát. Kell a egy ház megfelelő tápegységgel, lemezegység, és egyéb apróbb alkatrészek, mint pl. hűtők, csavarok, keretek, stb.
  • Össze kell szerelni a gépet mechanikusan. (Ügyelve a hűtésre, elektromos interferenciákra, kábelutakra, stb.)
  • Most már be lehet kapcsolni a gépet. Majd be kell állítani a gép alapvető működését (BIOS setup. Ehhez komoly ismeretekre van szükség, mert enélkül a gép és az összeválogatott alkatrészek túlterhelve bizonytalan működést produkálnak (extrém esetben meghibásodnak), alulméretezve pedig nem adják az egyébként elérhető - az alaktrészek árában egyébként kifizetett - optimális teljesítményt.)
  • Ha a fentiek megvannak, akkor kezdődhet az operációs rendszer telepítése.
  • Itt elsőként ki kell választani a Linux disztribúciót. Van fizetős, mely mellé jár terméktámogatás. Van ingyenes, amire semmilyen garancia nem vonatkozik. Vannak egyszerűbben telepíthetők és vannak olyanok melyek talán "jobbak", de nagyobb tudást igényelnek.
  • Telepíteni kell az alapvető működéshez szükséges ún. kernelt. Fontos mérlegelni ez mit tartalmazzon, mert sok felesleges dolog lassítja a működést. Ha kihagyunk belőle fontos egységeket akkor pedig azért lassabb, mert az adott modult külön kell betölteni amikor arra szükség van, és ez időveszteség.
  • Be kell állítani a rendszert. Hol legyen az ideiglenes tárolóterület a lemezen, hol, melyik periféria mi legyen, hogy működjön, stb.
  • Az operációs rendszer telepítése közben vagy utána esetleg szükség lesz az egyes alkatrészekhez adott illesztő programokra, azok telepítésére, beállítására.
  • Az operációs rendszer és az illesztőprogramok után lehet telepíteni a felhasználói programokat.
  • Alapos munka esetén jöhet az ellenőrzés.

 

Nem szeretném az időt húzni részletes számításokkal, időszükséglet becslésekkel. Amennyiben nem egy jóindulatú számunkra mindig ingyen és örömmel dolgozó cimboránk végzi a fenti műveleteket a gép kb. 1-2 nap alatt áll össze. (Az alkatrészek kiválasztásától a "kulcsrakész" állapot eléréséig.)

Én úgy vélem, hogy aki figyeli a napi alkatrész kínálatot, az sem tud olyan optimális teljesítményt kihozni egy gépből, mint a tucatnyi gyári mérök. Aki jól ismeri a gép fizikai összeállítását az kevésbé jártas a Linux telepítés rejtelmeiben. És a legtöbb Linux szakember nem jártas a felhasználói programok világában. - Persze sok olyan "szakembert" ismerek, akik mindenhez nagyon jól értenek...

Ha minden jól megy akkor a gép működik. Ha nem... akkor baj van!! Mert hibás a kiválasztott alkatrész vagy csak nincs jól beállítva a "setup". Esetleg nem a megfelelő illesztő program lett telepítve. Vagy csak rosszul lett beállítva? Ha bizonyalan a működés akkor a fentieken túl hűtési probléma, interferencia, tápegység és még számos más ok eredményezheti a tökéletlen működést.

Ha esetleg az egyik alakatrész "nem szeret együttműködni a másikkal", akkor mi van? Az alaplapot cseréljük, vagy a bele helyezett alkatrészt. Ha önmagában mindkettő jó, csak együtt nem működnek, akkor melyiket fogja a kereskedő kicserélni? Mennyi a szétszerelés, odautazás, "pofozkodás", visszautazás, újbóli beépítés, beállítás, tesztelés költsége?

Gyár álal összeállított

A "B" esetben az ember kiválasztja az internetről vagy katalógusból a számára szükséges gépet. Kiválasztja a monitort, esetleg az előre telepített programokat. Ha mindezt nem csak az árlista alapján teszi és nem egy teljesen név nélküli gyártó termékét veszi meg, akkor kiválasztja a garancia idejét. A legtöbb gyáró 1-4 év garanciával szállítja az eszközeit a garancia kiterjesztéstől függően. Megveszi az ember a gépet, bekapcsolja és használja egészséggel. Ha baj van visszaviszi és garanciában megjavíttatja.

 

Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy az összeállított gép a kulcsrakész állapot eléréséig bezárólag olcsóbb lenne. Az én számításaim szerint nem olcsóbb. De ha olcsóbb is, jellemzően nem annyira megbízhatók, amit a gyártók által összeállított "kész" gépek. Ha probléma adódik, akkor nem egy esetben a hozzá nem értő felhasználó komoly kihívással néz szembe.

A példát azért írtam le ilyen hosszasan, mert sok párhuzamot lehet felhozni az ingyenes rendszerek és a fizetős szolgáltatások között. Lássuk ezeket az alábbi menüpontokban.

 

Hírlevél feliratkozás




Legfrissebb cikkek

Legolvasottabb cikkek